szórólapterjesztő cég

Cégtörténet

A szórólapterjesztő cég különböző kiadványok terjesztése céljából alakult. Kezdetben Pest megyében terjesztettünk néhány településen. Az egyre növekvő ügyféligények arra sarkalltak bennünket, hogy kiterjesszük műkődési területünket. Mára az egész ország területén rendelkezünk terjesztőkkel és partnerekkel. Az ő segítségükkel teljesen le tudjuk fedni az összes magyar település postaládáit. A folyamatosan változó igényekhez alkalmazkodva, az ország határain túl is biztonságban tudunk szórólapterjesztés szolgáltatást vállalni.

A szórólap mellett, ügyfeleink plakátozási igényét is ki tudtuk elégíteni, így mára nem okoz semmiféle problémát plakátoznunk az ország bármely pontján.

Ezen két szolgáltatásunk és a hozzákapcsolódó tervezési, nyomtatási alszolgáltatásunk biztosítja számunkra a folyamatos megbízásokat.

Megbízóink köre nagyon változó.

Rendelkezünk kis településen, vendéglátási területen működő ügyféllel is, de végzünk országos terjesztéseket ügyfelek részére, több milliós darabszámban.

Minden elvállalt szórólapterjesztés szolgáltatást, az ügyfél nagyságától függetlenül úgy végzünk, hogy ügyfelünk maradéktalanul elégedett legyen.

Semmi sem rosszabb, ha az ügyfelünk rossz szájízzel távozik, mivel kis cég vagyunk és ezt nem engedhetjük meg magunknak. Minden ügyfelünk elvesztése kizárja az ügyfél további megrendeléseit és azt a lehetőséget, hogy ajánlása útján további ügyfelek érdekében dolgozzunk.

Minden megbízás esetén minimum annyit teljesítünk, mint amit elvállaltunk, de inkább többet.

Van olyan ügyfelünk, akivel lassan 20 éve együtt dolgozunk és vannak olyan ügyfeleink akik már több éve megbíznak bennünk.  Ezek a kedves ügyfelek biztosítják számunkra, hogy folyamatosan fejleszteni tudjuk szolgáltatásainkat.

Optic World

Lipóti Pékség

Álszent gondolat lenne azt állítani, hogy hibamentesen dolgozunk, hiszen sok tényezőtől függ munkánk tökéletessége, de megpróbálunk a legjobb szórólapterjesztő cég lenni.

Mivel hosszú távokban gondolkozunk, minden felmerülő problémát, a lehető leggyorsabban javítjuk.

 

Önnek miben segíthetünk?

Ajánlatkérés